MOST MÁR MEGMONDOM, IGEN, MEGMONDOM…

Végre itthon vagyok. Végre, végre, re. Nahát, igazán itthon vagyok, és lefeküdhetem az én kedves ágyacskámba, ágyacskámba, kámba, ámba, pfuij, de tiszta ágyacskámba. Jajj, de jó, hogy végre igazán itthon vagyok. Hol is van csak azén ágyacskám? Az a kedves háziasszonyom, a pimasz, nem adott be gyufát. Ojjé, hogy fogom megtalálni az amphorát? Az én egyetlen amphorámat. Ja igaz, hehehe, Bihály, neked megadtam. Na, végre megtaláltam ágyacskámat, amphorámat. Na, végre le is feküdtem, el is aludtam. Szépen aludtam el. Csak vicceltem, teccik tudni, a költő nem alszik el mindjárt, ha lefeküdt, hanem álmodoz, ti marhák.

Áoáommuoáhl1 Milyen jó is, mikor a költő álmodoz. Ötven kroncsi az Athenaeumtól, száz kroncsi, ezer kroncsi, millió kroncsi az Athenaeum-tól. Milyen jó is lesz milliárd kis kroncsi. Elmegyek majd fürdeni a nyáron, és megveszem a New-Yorkot.

Aoáounnuoáhl1 Na, úgy érzem, kezdek álmos lenni. Szépen fogsz aludni, költő, álmodozz. Ja, úgy, száz kroncsi, milliárd kroncsi, billiárd kroncsi, Béla, fizetni. Milyen szép is az, egy kroncsi. Olyan szép ezüst és kerek, pukkadjon meg, akinek van.

Huh, de melegem van. Egy kroncsi, millió kroncsi. Mindent megveszek. Megveszek. Sok könyvet is veszek i korona 90-ért. Antikvárium. Megveszem az Így írtok tiket is. Olyan szép kis könyv. Olyan szép kis rajzocska van a címlapján. A legszebb kis könyv, ami létezik. Ja, most jut eszembe, hogy én írtam.

Milyen jól megírtam, és az a marha rajzoló elrútította az én szép kis könyvemnek a fedelét. Föl fogom jelenteni a rendőrségen. Pornográfia, disznóság, Boda Dezsői

— Na, mit akar, hagyjon aludni, nem látja, hogy alszom?

— Monsieur Zola vagyok, az olajos.

— Ja, ágyi fgy írtok ti — ordítottam rá.

— Hát jól van, no, most már legalább tudom, de te hogyan?

— Kuss, mi közöd hozzá? Elmehetsz.

— Hát maga mit akar, miért nem hagynak aludni?

— Száz Zoltán vagyok, a nőstény.

— fgy írtok ti — ordítottam őreá is.

— De-de-de ho-o-gy-gyan t-t-t-t-e-e?

— Kuss, kuss!

Szemtelenség, mennyien vannak, mind rám akarnak mászni, meg akarnak enni. Ojjé, hogy tátják a szájukat.

— Babits vagyok, Molnár vagyok, Szép vagyok, Ibsen vagyok, Eötvös vagyok, Sz.házy vagyok stb. vagyok.

— Mit akarnak, mit akarnak?

— Szépen köszönjük, hogy végre egészen könnyen megtudtuk, hogy hogy írunk mi. De te, de te, de te?

— fgy írtok ti — bőgtem félelmetesen —, semmi közötök hozzám, kuss, kuss, kuskuskus-kussss!

No, végre egyedül vagyok, elmentek. Csakhogy elmentek. Ötven kroncsi, száz kroncsi, milliárd kroncsi, egy kroncsi.

Szemtelen, hogy megcsípett. Na, várj csak. Hova tetted a gyufát, te vén disznó. Gyufát, gyufát, meg fogom ölni, meg akarom fogni. A pimasz, meg mert csípni, nem hagy álmodozni. Gyufát, gyufát, udersvofel och fosfor. Na, végre megtaláltam. Ó, mily szépen ég. Na, hol vagy, pimasz, gyere csípni. Huh, de sokan vagytok. Frcs, dög vagy. Frcs, te is, frcs, frcs, te is, te is. Jaj, de szép kis piros foltok vannak a lepedőn, milyen szép kis piros foltok, szimmetrikusak, frcs, geometrikusak, frcs, frcscs, analitikusok, krccc, ezt megpörköltem, milyen szép barna és hosszú, frcs, Bihály, frcs, Zápor, frcs, Kafkaff, frcs, Chimeaun, egy kicsit büdös van már, nem baj, frcs, frcs, jaj, de sok szép kis piros, a falon piros, a párnán piros, a lepedőn piros, rubin piros, megálljatok csak, hogy én? hogy én? mindjárt, mindjárt, Isten bizony, fene a pofátokat, most már megmondom, igen, megmondom, így... így... így... Így Írtok Én.

Carinti utána szabadon.

.