CSENDESEN, CSAK CSENDESEN

Zürichből táviratozzák: Svájci lapok jelentése szerint Thun-ban minap szakértő bizottság előtt bemutattak egy újfajta géppuskát, amely szenzációként hatott. A találmány túltesz mindenen, amit eddig e téren elértek. A mechanizmust villanymotor hajtja, ami rendkívül sebessé teszi a működést. A legnevezetesebb a találmányon az, hogy a lövések minden detonáció nélkül történnek.

Az emberi fajta boldogságáért harcoló tudomány újabb diadalát hirdeti lángbetűkkel egy rövid hír — egyre csökken a megoldásra váró technikai problémák száma, közeledünk a tökéletesség felé. Örömtől dagadó szavakkal bár, mégis boldog vagyok, hogy első vagyok, aki közlöm Önökkel a nagyszerű hírt — felfedezték a hangtalan gépfegyvert! A szakértő bizottság összeült, megállapította a felfedezést — a hír meg van erősítve, nyíltan lehet beszélni róla. És szorongó, aggódó szívünkből, melyet — most már nyíltan bevallhatjuk — összeszorított a remegő kétség: vajon felfedezik-e a hangtalan gépfegyvert? most már a megkönnyebbülés boldog kiáltásával szakadhat fel: végre!

Végre! Hát nem verekedtünk hiába — hát nem szenvedtünk hasztalanul: felfedezték. Most már bevallhatjuk nyíltan, na hát erről volt szó! Na ez hiányzott nekünk! Csak nem akartunk szólni, mert az ember mégiscsak restelli az ilyesmit, nyíltan kérni azoktól, akiknek kötelességük volt belátni, hogy az embernek joga van ahhoz a kis hangtalan gépfegyverhez, ha nem is szól az ember, de magában azért mégis elgondolja, hogy mi lesz már azzal a hangtalan gépfegyverrel? Még se lehet azt csak úgy eltiltani az embertől, mir nix, dir nix. Most már őszintén megmondhatjuk, ha volt valami kis duzzogás meg türelmetlenség a népek lelkében, hát ez volt az oka, nem rosszkedv meg ilyesmi, mint ahogy egypár lelkiismeretlen hízelgő el akarta hitetni azokkal, akikre tartozik. Kérem alássan, tessék elhinni, az a katona is csak ember, édes istenem — ő se lopta a füleit. Nevetséges dolog, hogy a huszadik században, a kultúra és technikai vívmányok fellendülésének nagyszerű napjaiban ott tartson még a művelt európai katona, hogy a gépfegyver egyszerűen csak beledörömböljön a fülébe. Bezzeg a vezérigazgatók tapétázott ajtókkal zárják ki a kellemetlen hangokat. Mondjuk ki nyíltan és egyszerűen, embertelenség volt az, igenis, embertelenség, az a lárma, amit az a gépfegyver csinált. Eltekintve attól, hogy az ember nem tud aludni tőle, az állandó zaj — ezt hozzáértő orvosok mondják — nagyon rossz hatással lehet az idegekre — igenis, mondjuk ki nyíltan, az ember ideges lesz tőle, sőt huzamosabb idő után, mit csűrjük-csavarjuk, még fülzúgást is kaphat. Hát ez ma a kényelem századában, igazán nem korszerű jelenség — itt volt az ideje, hogy ezen végre segítsenek.

A hangtalan gépfegyver ilyenformán méltán sorakozik a század többi nagy találmányához, a hangtalan telefonközponthoz, a hangtalan operaénekeshez és a hangtalan ellenzékhez. Bizonyosak vagyunk benne, hogy e felfedezésnél nem áll meg a fáradhatatlan tudomány, mely az emberi boldogság és kényelem és szépség eszközeit kutatja. El lehetünk készülve a hangtalan ágyúra, a fuvola hangú puskára, a klarinét hangú gázbombára és más kedves, művészi meglepetésre. A gépfegyver csúnya, fülsértő lármájának kiküszöbölését csak egy lépés választja el még finomabb, még gyengédebb ötletektől — ki tudja, nem-e találja fel a közeljövőben valami lelkes tudós a muzsikáló gépfegyvert, mely működés közben régi, kedves keringőket játszik, sőt komolyabb operaáriákat is, a jelenlévő katonák gyönyörködtetésére és művészi érzékének fejlesztésére? Micsoda perspektíva!' Ó század!

(Itt 15 sort törölt a cenzúra)

Pesti Napló, 1917. május 1.