A NYALÓKA

Igen nagy problémává lett, nem is ok nélkül, nem ok nélkül, becsületszavamra, ha korszellem és földrajzi helyzet összetevőit figyelembe vesszük. Egyelőre a közegészségügy korifeusa szól hozzá a kérdéshez — megállapítja, hogy a nyalókaláz nem is olyan átvitt értelmű szólásforma, hogy orvosi szakkifejezésnek is megszületett, mint patológiai fogalom: — a gyerekek ugyanis valami szájgyulladásfélét kapnak tőle, ami hőemelkedés tünetei közt zajlik le. Ugyanakkor kiderül, a szakszerű elemzés közben, hogy e legújabb kórokozó esetében külön kell választani formát és tartalmat, belbecst és külcsínt, stílust és témát, csakúgy, mint az akadémián — külön kell választani az embert a költőtől, amint azt szegény Riedl is megcselekedte és nyilvánvaló lesz, hogy a nyalóka anyaga tiszta, csíramentes, tápláló cukor, attól semmiféle gyulladást nem lehet kapni — ellenben az alak! az alak, az rossz. Mert kihegyeződik a szájban, izé... fogyasztás közben, élet kap, mint a borotva és felsebzi a finom nyálkahártyákat.

Bölcs közigazgatásunk tehát salamoni ítélettel hangsúlyozni kívánja, hogy a lényeghez nem óhajt hozzányúlni, amikor kifogásolja, és eltiltani szándékozik a formát— a lényeget, annak kultúrszükségleti jelentőségét éppen úgy elismeri, mint ahogy a rendőrség is elismerte a Grünwald aktjairól, hogy azok művészi alkotások, csak hát nem valók a kirakatba. Rajta hát — új formát a nemes tartalomnak —, új tömlőt a régi bornak!... pályázzatok, szellem és ötlet hősei, művészek, írók, gondolkodók, büszkeségei a szellem arisztokráciájának, itt az alkalom, érvényesülésre, hírnévre, esetleg állami elismertetésre — milyen legyen a nyalóka alakja a jövőben, hogy a belső lényeg tartalma, annak egész korszerűségével, társadalmi, gazdasági, politikai és erkölcsi jelentésével nemcsak csorbát ne szenvedjen, de még inkább hangsúlyozódjék.

Nekem, főként az utóbbi szempontból, máris volna egy szerény pályázatom. Jeligém: „Jó, ha a kor serdülő ifjúsága korán készül el rá, hogy hasznos tagja lehessen egykor ennek a társadalomnak" vagy rövidebben „sic itur ad astra!" Hengeres alakot képzelek, a végén szétlapuló oblongummal — az egész egy ízléses, ápolt, előkelő lábra emlékeztet, erős talppal, mint ahogy illik — jelképe gyanánt a komoly életre kellemes szórakozással készülő, játszva tanuló pedagógiai elv örök érvényű helyességének.

Magyarország, 1925. agusztus 6.