TILOS A LÁDA

Végre!

A tamáskodók és kishitűek, sőt rosszhiszeműek, akik kaján, keserű mosollyal dugjam össze sugdolózó fejüket, mikor a hatóság ünnepélyesen kijelenti (dicséretére legyen mondva, elég sűrűn jelenti ki), hogy rendet csinál ebben az országban, drákói vasszigorral teremtve érvényt a törvény szavának, mely szigorúan előírja, hogy a grófot, amennyiben vízbefúl, meg kell menteni —dók most szégyelhetik magukat, ajkukra fagyhatők és hitvány gyanúsítás görbe mosolya a hitvány Végre!

Reggelre kelve minden lapban ott találtam a rendeletet, politikai pártállástól és világszemlélettől függetlenül.

Egyszerű, világos szavakkal fogalmazva, kizárva minden félreértést, belemagyarázást, önkényes értelmezést.

Kimondott szó, határozott ige, nem csűréscsavarás, olyan, mint ama régi szabály: a te szavad legye_n úgy —úgy, nem — nem, valami ezen fölül esik, a gonosztól vagyon.

Ezt nem lehet többé frázisokkal áthágni, demagógiával meghamisítani. Akár tetszik, akár nem — ehhez alkalmazkodni kell, vagy levonni a konzekvenciákat.

Felvirradt a Rend és Alkotmánytisztelet reggele, a mindenkire egyformán kötelező jog és kötelesség szebb lehetőségeinek biztató harsonája megszólalt.

Úgy hatott, mint egy üdítő ökölcsapás az asztalon, mely körül viták ködös vihara rontotta a levegőt.

Önök bizonyára tudják, mire célzok. Mindnyájan olvashatták.

Kijött a rendelet azonnali érvénnyel, mely szerint „tilos hajnalban az utcai szemetesládákban turkálni".

Első pillanatban megdöbbentő tilalom, de aztán felfrissíti, megerősíti az aggályok hullámain vergődő lelket.

Akármilyen nehéz helyzetet teremt — legalább tudjuk mihez tartani magunkat a jövőben.

Igenis tilos — tessék tudomásul venni.

Nem lesz könnyű, de azért vagyunk értelmes és felelős emberi lelkek, hogy tudjunk áldozatot hozni, ha a súlyos válság így követeli.

Istenem, az ember megszokja, hogy reggelenként kicsit turkáljon az utcai szemetesládákban — rossz szokás, elismerem, de hát második természetévé válhat a gyönge jellemnek.

Elég volt — én is azt mondom, elég volt!

S minden polgártársam, velem együtt, legyen erős. Hagyjuk abba, ha másképpen nem következhet be a várva várt konszolidáció. Én máris ünnepélyesen megfogadtam, hogy soha többé nem turkálok hajnalban az utcai szemetesládákban. Majd keresek valami más hajnali szórakozást, tornászom vagy angolul tanulok. Ám jöjjön a rendőr, üssön a kezemre, ha szórakozottságból és megszokásból mégegyszer előfordul, hogy belenyúlok turkálni hajnalban az utcai szemetesládákba. Fogadják meg önök is erős akarattal! Csodát műveinek az egyesült erővel, nem és rang és felekezet nélkül való tartózkodás a megrögzött turkálástól — fogfatok össze gazdagok és szegények, kicsik és nagyok a cél érdekében!

A siker nem maradhat el! Mert ez csak az első lépés!

Ha a hatóság látni fogja, hogy jelentkeznek az első hasznos eredményei a tilalomnak, bizonyára tovább megy a megkezdett úton, amit ilyen bátor lábbal tört a teljes kibontakozás irányában.

Néhány hónap, fél év — s jön a következő rendelet, mely szerint délben is tilos az utcai szemetesládákban turkálni!

Aztán tovább, a többi — five o'clock teara is tilos lesz. És tilos lesz vacsorára és tilos lesz vacsora után és tilos lesz esthajnali alkonyatkor, entre loup ct chien, ahogy a francia mondja.

S ha kitartunk, eljön az idő, mikor a feltámadt lelkiismeret kimondja a végső igazságot, hogy felszabadítsa a világot — hogy egyáltalában és végleg és mindig — hogy az utcai szemetesládákban sohase szabad turkálni többé. S akkor eljön a te időd, eszménnyé magasztosult szemetesláda, biztosítéka és frigyládája a szent és sérthetetlen Misztikumnak, amit lelkünk mélyén takargat a jótékony természet.

Magyarország, 1938 május 6.