MIKSA HERCEG ÁLDOZATAI

Ebben a kávéházban volt egy különszoba, amiben minden hónap második keddjén szerény társaság gyűlt össze: különféle emberek, nem fiatalok. Csendesen viselkedtek, bort ittak, mértékkel, beszélgettek. Nem politikai vagy irodalmi társaság, a változó divatoktól látszatra független kör volt — közéleti férfit vagy neves embert senki se látott közöttük, nyilván magántársaságot alkottak, régi ismerősök. Valakinek feltűntek, érdeklődni kezdtek a főpincérnél.

— Ja, a Miksaherceg Társaság — mondta néhány perc múlva, mikor eszébe jutott, kikről van szó.

— Miksa herceg?

— Vagy efféle.

— Talán elszegényedett arisztokraták?

— Nem kérem. Olyan kis emberek, nem sok vizet zavarnak. Igaz, van egy gróf is köztük, de többnyire vegyesek — az egyiket Fuksznak hívják, nem hinném, hogy arisztokrata. Egy tönkrement asztalosmester is van, meg egy úr, aki író lehetett, egyszer nem volt nála pénz, dedikált példányt küldött a tulajnak, húszéves könyvet.

— És mióta járnak ide?

Nem tudom, én csak nyolc éve vagyok itt. Majd megkérdezem Pasztek bácsit, a telefonost.

Pasztek bácsi, aki negyedszázad óta szolgálja a lokált, kijelentette, hogy az urak már akkor összejöttek itt, a legrégibb asztaltársaság a kávéházban. cO is hallott valami Miksa hercegről, de sejtelme sincs róla, ki lehetett az, ő nem ismerte.

A további nyomozást megnehezítette, hogy a társaság egyik tagja, akit az illető valaki udvariasan és óvatosan megkérdezett, elpirult és zavarba jött, gyorsan beszélni kezdett, amiből azonban nem derült ki semmi bizonyosság. Még mentegetőzött is a végén, ő tulajdonképpen a legfiatalabb tag, abban az időben lépett be, két bizottsági tag ajánlatára, mikor virágzó zongoraügynökségét elsöpörte a rádió. Ezután már csak az ügynökségről beszélt. Miksa herceget nem is említette.

Soha nem tudtam volna meg többet, ha a napokban nem találkozom Dévény barátommal, a vén újságíróval. Hogylétére vonatkozó kérdésemre kajánul hehegett.

Ahogy te, meg a többi grófok. Most aztán fatigok vagyunk mindannyian, pajtás, kor és nemkülönbség nélkül. Hallom, te se hetyegsz már olyan nagyon. Még egy év bizonytalanság és kérhetjük felvételünket a Miksa Herceg Áldozatainak Asztaltársaságába.

— Micsoda? Jó, hogy szólsz — végre megtudom, mi az.

Évek óta töröm a fejem mint törzsvendég az X. kávéházban, tudniillik odajárnak.

— Most odajárnak? Ezt nem tudtam, látod. Hát kérlek szépen, a dolog nagyon egyszerű. Ha jó tanuló lettél volna, te is emlékezhetnél a történelemóráról egy passzusra, amit a tankönyvek változatlanul, sablonszerűen szoktak tárgyalni. Arról van szó, hogy mikor Szondy Eger várát védte a töröktől, egy Miksa herceg nevű osztrák tábornok Neszmélyben álldogált csapataival, helyesebben vesztegelt, ahogy a hadászati szótár nevezi. Mármost a könyvek Eger bukását tárgyalva, egyöntetűen hozzá szokták tenni ehhez a tényhez az „oknyomozó" passzust, hogy aszongya „ha

Miksa herceg idejében elindult volna, sok minden másképp történt volna!"

— No és?

— Nem érted? Azok a szerencsétlenek, letörtek és elfuserált életű egzisztenciák, akiknek okuk van keseregni, hogy

„sok minden nem történt másképpen", egyletet alapítottak „Miksa Herceg Áldozatainak Asztaltársasága" címen.

Magyarország,1938 május 18.