(EGYÜGYŰ
LEXIKON)
SZÍNHÁZ, színművészet (vö.
betegsegélyezés, vitustánc)
A csődületnek, másként
ember-összeverődésnek (tömeg, tömítés, összeszaladás; vö. "Jézus
Mária, negyven tót összeszaladt, mennyi vót?",
népdal) egy sajátos fajtája és alakulata; nagy részben és lényegben hasonlatos
azokhoz a katasztrófákhoz, melyek nyilvános helyeken, utcákon, tereken
történvén, az arra járók között bizonyos kollektív szenzációt alkalmasak
kelteni (vö. tömegszuggesztió). E különleges csődületnek oka az ún.
színésznő, a női betegségek egy ismert válfajában (hisztéria,
vitustánc) szenvedő női egyed, ki is betegségének bizonyos
korszakában, erős és ellenállhatatlan izgalmak következtében, hangosan
kiabálni és céltalan, de heves taglejtések kíséretében gyors helyváltoztatással
(lásd: ugrálás, heje-huja, toporzék)
mozogni kezd. Ebben az állapotban a színésznő közveszélyes jellegű, s
jogi és közbiztonsági értelemben a környezettől való, négy fal általi
elzárást s különválasztást igényel. Bizonyos üzletág emberei (színigazgató,
rendező), ama látszólagos céllal, hogy ezt a közbiztonsági műveletet
magukra vállalják, üzletileg felhasználják ezt az állapotot, amennyiben a
közbiztonsági követelményeket korlátozva, nem négy, hanem csak három fallal
zárják el az akut színésznőt, úgyhogy a negyedik fal hiányozván,
a f. e. csődület mégis összeverődhetik, s bizonyos ellenérték fejében
tanulmányozhatja a betegség lefolyását. Mialatt a színésznő szaladgál és
kiabál, gyorsan három falat tesznek köréje; előre súgó címen egy embert
alkalmaznak, aki megakadályozza, hogy a színésznő elöl
kifuthasson. Ez az egészségügyi mutatvány egy erre alkalmas egyén, az ún.
drámaíró közreműködésével történik, ki is a színésznő artikulátlan s
a zoológiából ismert, nemi vágyakat kifejező ordítozásait szavakkal
helyettesíti be, s e szavaknak értelmet s jelentőséget tulajdonít. Evégből a színésznőt dresszírozzák és
preparálják, ami úgy történik, hogy például ha a
szenvedő színésznő ezt ordítja: "au! vau! adjatok egy férrrfit!", ezt a drámaíró így fejezi ki például:
"Igen, Aurél, asszonynak érzem magam", vagy "Az Élet, a nagy
Élet hív engem, György", vagy "Távoli borzongások rebbentik meg
lelkemet, én téged nem tudlak szeretni, férjem; Oktávé e szív", vagy egyéb
kifejezésekkel. E szavakat azután rászoktatják a nyers színésznőre, és
eredeti hangjai helyébe begyakoroltatják vele. Az eredeti hangok kihozására a
színház férfiakat is alkalmaz, akik időnként megjelennek a három fal közt
(színpad), s ingerlik a már előre felheccelt színésznőt. Rendes
körülmények között az üres fal előtt összeverődött csődület, az
ún. közönség maga szeretné ezt a szerepet játszani, s ezért igen dühös lesz a
színészekre, mely harag bizonyos fokán a közönség egyedei egyik tenyerüket
felemelik. A drámaíró ebben a pillanatban egy darab vászonnal (függöny)
hirtelen elzáratja a hiányzó falát, mire a közönség
felemelt egyik tenyerével dühösen belevág a másik tenyerébe, abban a hitben,
hogy az a színésznek a pofája. Ezt nevezik műnyelven tapsnak.
Ha egy színházban véletlenül két
színésznő kerül össze, akkor megindul az ún. intrika című
társasjáték, melyet a színésznő orvosai, az ún. kritikusok rendeznek. Ez a
játék a színfalak mögött folyik le, sajátságos táncfigurák kíséretében. A két
színésznőt egymás háta mögé állítják, hogy mind a kettő a másik háta
mögött legyen. Elöl, szemben a színésznőkkel, áll az igazgató vagy a
rendező. A játék úgy történik, hogy egyik színésznő a másik háta
mögött elkezd beszélni. Elmondja, hány szeretője volt a másiknak, és hogy
mit mondott az igazgató úrról tegnap, a próba után. Ezután, adott jelre,
hirtelen megfordulnak, és nyakon verik egymást. Az igazgató erre odakap az
egyikhez, és megfogja, míg a másik, a tehetetlenség törvényénél fogva, kiröpül
a színházból. Ennek a gyorsuló mozgásnak a törvényeit Newton alapján egy
színházi tudós megállapította, eszerint minden színésznő annyit veszít
súlyából, mint amennyit az általa kiszorított másik színésznő nyom.