EGY KONCERT KÖRÜL

Marosvásárhelyt pár éve nagy koncertre készülődtek. A programnak szenzációja Eötvös Károly előadása lett volna. Csakhogy közben a vajdának egy másik, nagyobb szabású előadásba kellett beugrania a képviselőházban. A vajda tehát telegrafált Marosvásárhelyre, hogy nem utazhatik le. Nosza nagy lett a zavarodás a rendezőségben. Egyikük föltelefonált egy újságíróhoz, Bede Jóbhoz.

— Halló! Baj van!

—No mi? Kigyulladt a koncertterem?

—De még annál is nagyobb! Nem jöhet a vajda!

— Az bizony baj! De ha egyszer megmondta, hogy nem megy le, akkor azt bizonyosra lehet venni. Az öreg az ilyesmit sokkal lelkiismeretesebben megtartja, mintha azt ígéri, hogy lemegy.

— Már most arra akarlak kérni, hogy keríts hirtelenében valakit, aki eljöjjön felolvasni, és ellensúlyozza a vajdát.

— Jó! Megpróbálom!

Bede mindenekelőtt is kocsiba vetette magát, és csak azután kezdett töprengeni, hogy kit kellene megcsípni. Ugyan ki tudná „ellensúlyozni" a vajdát?

— Hopp! Megpróbálkozom Pekár Gyulával. Ő testben is tekintélyes. A. marosvásárhelyiek meg lesznek elégedve a kövérségével.

Az ám! Csakhogy Pekár nem volt hajlandó a hosszú utazásra. Próbálkozott hát másokkal (szükségben lejjebb is adja az ember). De mindhiába. Mindenkinek volt valami sürgős dolga, akinek pedig éppenséggel semmi dolga sem volt — no, azt röstellte volna a marosvásárhelyiek nyakára leküldeni.

Fáradtan, búsan, letörve ballagott be a redakcióba, és nemsokára a telefonhoz hívták. A marosvásárhelyi rendező beszélt:

— No, mi újság?

— A legrosszabb, barátom, a legrosszabb! Senkit sem találtam.

— Ejnye! Megmondtad, hogy honoráriumot fizetünk? — Persze hogy megmondtam, de az sem csábította őket.

— Hm... Nézd csak... nem jöhetnél te le felolvasni? Bede a homlokára csapott:

— Tyüh! Ez eszembe sem jutott.

Úgyis sokat szidják az újságírót, hadd tanúskodjék ez a kis történet róla, hogy az újságíró mégis önmagára gondol a legkevesebbet.