A PECHES ÍRÓ

Egy librettóíróról szól ez a történet, aki közismert arról, hogy az operettszövegeket nagyobbára idegen eszme után írja. Nincs nagy szerencséje a darabjaival, egyik a másik után gyorsan letűnik a repertoárról.

—Nagy peched van, barátom! — szólt egyszer hozzá Molnár Ferenc egy sikertelen premier után.

— Bizony pechem van! — sóhajtotta a szerző, aki mindjárt talált mentséget a maga számára. — Ne adj isten, hogy egy jó muzsikust tudjak találni!

—Dehogy, barátom, tévedsz! — korrigálta a barátja. — Ne adj isten, hogy egy jó szövegírót tudj találni!

AZ ÚJ CÍM

Tolnai Simon füzetes vállalatban adott ki egy képes világtörténelmet, népszerű modorban megírt nagy művet, főképp az ifjúság és a nép számára. A vállalat több fiatal történettudóst és írót foglalkoztatott, mindegyikre rábízván egy-egy korszak megírását.

Egy kiváló fiatal tudós a régi Róma történetének megírását vállalta el, és elkészülvén munkájával, a kéziratot megmutatta dr. Mikes Lajosnak. Mikes lapozgatott a kéziratban, és először is a fejezetek címeit böngészte végig. Egyszerre csak megakadt a szeme az egyik fejezeten, mely a régi Róma ledér erkölcsű nőiről és azok életmódjáról szólott. A fejezetnek A régi Róma hetérái volt a címe.

— Barátom — mondotta —, ez a cím nem maradhat meg! Elvégre ez a mű az ifjúság számára is készül. Meg kell ezt a fejezetcímet változtatnod!

— Igazad van! — mondotta a fiatal tudós. — Hogy el ne fe‑

lejtsem: mindjárt meg is változtatom.

Vette a kéziratot, kitörölte a kérdéses fejezet címét, és

helyébe írta:

Családi élet a régi Rómában.

ZENEIRODALMUNK SZERENCSÉJE

Gróf Zichy Géza szerencsétlen nemzeti operája, a IL Rákóczi Ferenc premierjén beszélgetett két zenekritikus:

— Kétségtelen — mondja az egyik —, hogy gróf Zichy beleszeretett a Rákóczi-témába. Ez a második Rákóczi-operája, és tudvalevően esedékes még egy...

— Pech, nagy pech — mondja a másik —, de hát van ebben a dologban mégis valami vigasztaló!

— Vigasztaló? Micsoda?

— Az, hogy zeneirodalmunk szerencséjére a Rákóczi-család szereplése hazánk történelmében csak olyan rövid életű volt. Jól néznénk mi ki evvel a gróf Zichyvel, ha a Rákócziak olyan szaporák lettek volna, mint például Franciaországban a Lajosok, és a mi históriánkban is volna egy — XVI. Rákóczi Ferenc!

AZ APJA FIA

A harcos magyar irodalom egyik legtehetségesebb és legtemperamentumosabb zászlóvivője Hatvany Lajos irodalmi felolvasást tartott a Lipótvárosi Kaszinóban, nagyobbára kereskedőkből, bankemberekből és börziánerekből álló érdeklődő közönség előtt.

Hatvany Lajos, aki néhai báró Hatvany-Deutsch Sándor főrendházi tagnak, a hatalmas koncepciójú nagyiparosnak a

fia, ezúttal is feltűnést keltő élességgel kritizálta a „hivatalos" magyar irodalmat, az Akadémiát és a legismertebb magyar esztétikusokról és kritikusokról ugyancsak leszedte a keresztvizet.

A lipótvárosiak eleinte álmélkodva, később aztán nagy tetszés közepette hallgatták a szókimondó írót, és amikor elkezdte név szerint is aposztrofálni a hivatalos irodalmi nagyságokat, egy kopasz öregúr elragadtatással szólt oda jó hangosan a szomszédjához:

— Nagyszerű fiú! Akárcsak az édesapja!

— Hogyhogy? — kérdezte csodálkozva a szomszéd.

— Ő is, mint az édesapja, mindig kontreminben^* dolgozik!...

A KOMMÜNIKÉ

Egy huszadrangú pesti színházi vállalkozás vezetősége, mely télen is, nyáron is egy-egy úgynevezett műintézetben folytatja az üzemet, mint a nagy színházak igazgatóságai, kommünikéket szokott küldeni a lapok szerkesztőségeibe.

Ezek a kommünikék tudvalevően nagyobbára reklámcélokat szolgálnak, de sokszor a közönséget érdeklő híradások is vannak bennük, és ha komoly színházról szólnak, a szerkesztőségek fel is használják a közleményeket. A szóban forgó és a művészetet egyáltalában nem szolgáló vállalat kommünikéit a nagyobb lapok természetesen nem közlik. De a vállalat — konok következetességgel — majdnem minden nap szétküld a szerkesztőségeknek egy-egy reklám közleményt. Évek óta, télen-nyáron, mindig ugyanazzal az öreg szolgával, akit már úgy ismernek a redakciókban, mint a rossz pénzt.

Az egyik pesti lap szerkesztőségében Erényi Nándor, akinek íróasztalára évek óta leteszi háromszor-négyszer hetenként az öreg szolga a kommünikét, anélkül hogy beletekintene a litografált írásba, szó nélkül és az öreg szolga szemeláttára bedobja azt a papírkosárba. Évek óta, télen-nyáron, mindig ugyanazzal a mozdulattal.

Az öreg szolga évekig nem szólt ezért semmit. Bizonyosan a gazdájának sem mondotta el soha, hogy mi történik abban a szerkesztőségben a kommünikékkel, mert hiszen ha elmondta volna, abba a redakcióba nem küldték volna többet.

Ellenben három év után elunhatta a minden másodnap ismétlődő jelenetet, mert egy hónap óta — azt lehet mondani — taktikát változtatott. Bekopogtat, illedelmesen köszön, odamegy a munkatárs íróasztala mellé, kiveszi a belső zsebéből a kommünikét tartalmazó levélborítékot és — önmaga dobja be a papírkosárba.

ASSZONYI LOGIKA

Szomaházy István lakásán, amikor hazatért a nyaralásból, felesége — amint gondos háziasszonyhoz illik — nagytakarítást rendezett, és a többi közt alaposan felhánytorgatta az ura könyvszekrényét. A könyveket kéziratok közé keverte, a kéziratok mellé kefelevonatokat tett, novella, újságcikk, humor és komolyabb dolgok mind összekeverődtek. Szomaházy másnap rémülten veszi észre az asszonyi rendcsinálást, és szelíd szemrehányást tesz a feleségének.

— Látja, látja — mondja —, mindent összevissza dobálta szekrényben.

— Az lehet — felelt az asszony —, de nem baj, hisz minden a szekrényben van.

Szomaházy egy szót sem felelt, megvárta, míg a felesége elmegy hazulról. Akkor kinyitotta a felesége fehérneműs szekrényét, és abban mindent összevissza dobott, akárcsak a felesége az ő könyves szekrényében. Szomaházyné másnap rémülten veszi észre a pusztítást. Éles asszonyi logikával nyomban eltalálta, hogy ez az ura bosszúműve. Azért is fölkereste a férjét, és nem éppen olyan szelíden, mint az tette, panaszkodni kezdett:

— Mit csinált? Micsoda rendetlenség ez! A drága csipkéimet összevissza dobta. A selymet összegyűrte. Bársonykalapomat tönkretette.

Szomaházy mosolyogva válaszolt:

— Azért ne haragudjék, édesem. Hisz minden a szekrényben van.