KIÖLTÖZKÖDÖM

Úgy van, mondtam magamban lelkesen, igaza van a Palinak... Öltözködni kell, rendesen, úriember módjára... Nagyon is elhanyagoltam magam, nem törődtem a külsőmmel... Pedig a csinos, tetszetős öltözködés nemcsak jogom, hanem kötelességem is — meg aztán, ne felejtsük el, száz százalékkal többet adnak az emberre, ha az ember is ad magára valamit... Végre pedig a nők — erről ne is beszéljünk —, náluk nemhogy ott kezdődik: ott végződik az ember.

És ami a fő: olcsó húsnak híg a leve. Az vásárol olcsón, aki jót vásárol, ha első pillanatra drágábbnak látszik is az eset. Tipptopp legyen egy rendes ember. Jó anyag, finom kivitel, tetszetős forma. Nem elég egy gúnyos mosollyal intézni el az aszfalt könnyelmű hőseit — tanulni is lehet tőlük.

Tehát — izé. Az ember tetőtől talpig legyen kifogástalan. Egyszer életemben szeretnék elegáns leni.

Gyerünk a Váci utcába.

Remek kalap — galambszín borzalino. Hm. Egy kicsit drága. Hiszen van nálam annyi... annyi éppen van nálam... éppen annyi van nálam... eh, nem lehet okoskodni sokat! ide azzal a kalappal!

A kalap megvolna. Most fél tucat finom puplining kellene, nyárra... csakhogy... na, majd holnap. A fő az, hogy elegáns akarok lenni.

Másnap nagyobb akció, harmadnapra megvan a puplining. Remekül áll — a kalaphoz van stimmelve, mellény nélkül.

Persze, ehhez kell egy szép nyakkendő. Diszkrét, nem feltűnő, mégis apart, ízléses, legújabb divat. Az embernek ízlése is van. Ez a kék gyönyörű... egy kicsit persze...

Sebaj, szombatra megkapom a pénzt azért a dologért... hétfőre megveszem.

Meg is veszem. Az ember legyen egyszer életében tipptopp. Ilyen nyakkendőhöz könnyű nyári ruha való. Mi lenne, ha egy börberit engednék meg magamnak?... Az idén nagyon hordják...

De csak a legjobb szabónál. Úgy van, hadd látom, mit tud csinálni belőlem. Az ára, az ára... hát istenem, felveszem mégis azt a kölcsönt. Az ám, de csak elsején esedékes. Hát akkor elsején. Két hét ide vagy oda...

Elsején megvan a pénz, kész a ruha. Csodásan áll. Végre egy komoly darab. Most még csak cipő kellene.

Ha cipő, legyen cipő. Egyszer életemben egy külön csináltatott cipő — ha kétszer annyiba kerül is.

Na, ez is elkészült... remek, igazán! Milyen különbség! Izé... küldje fel csütörtökön (akkor ki tudom fizetni, az utolsó pénzemből).

Felhúzom a cipőt — végre, tipptopp! tetőtől talpig fel vagyok öltözve elegánsan!

Kimegyek az utcára!

— Szervusz! Szervusz! Na, hogy tetszem?

— Hm... elég csinos vagy... csak kérlek, ne haragudj... mint régi jó barátod... figyelmeztetlek... hogy aki ilyen elsőrangú cipőt húz a lábaira... az nem járhat ilyen ütöttkopott, piszkos, zsíros, tönkrement kalapban.

— Micsodal... A kalapom?! Az én galambszín borzalinóm?!...

— Lehet, hogy valamikor borzalino volt, de most egy darab rongy. Mikor vetted?

— Mikor? Izé... hát három hónappal ezelőtt... mikor elhatároztam, hogy egyszer mégiscsak felöltözöm rendesen tetőtől talpig...

Egy kicsit soká tartott, míg sikerült befejezni... Úgy látszik, kezdhetem elölről.