KIRE HASONLÍT PISTIKE?

Édes Olgám, ugyan kérlek, de furcsa vagy... hogy nekem nem tetszik a ti Pistikétek, aki pár héttel ezelőtt született... már hogy mondhatsz ilyet, először is nagyon aranyos gyerek, másodszor mi van egy ilyen apró gyereken tetszeni, illetve nem tetszeni való? Szerintem ezek egészen egyformák... Ellenben bevallom neked, ha már így szóba került — én azért mentem el hirtelen, mert már nem bírtam tovább — de nem a gyereket vagy benneteket, mert ha egyedül vagytok, nagyon szívesen maradtam volna —, én a vendégeiteket nem bírtam már, akik jöttek gyerekcsodálni hozzátok. Én nem vagyok az eredetieskedés embere, de az az egyöntetűség, amivel ezek a vendégek áradoztak, mintha összebeszéltek volna, végre mégiscsak fárasztó... Hogy mindegyik azzal kezdi, hogy már sok gyönyörű gyereket látott, de ilyen csodálatos szépséget, mint ez a Pistike... hogy ez olyan, mintha festve volna (a festményre ezek azt szokták mondani, olyan, mintha élne), aztán mindegyik odavolt, mikor mondjátok, hogy még csak pár hetes, hogy lehet az, hiszen olyan fejlett, mintha féléves volna, ami mégiscsak túlzás. De addig még rendben volna minden, míg el nem kezdik a „kihez hasonlít" kérdést feszegetni, ezt az unalmas társasjátékot, amit világ kezdete óta játszanak a gyerekcsodáló vendégek, és nem veszik észre, milyen unalmasak vele. És eltekintve, hogy unalmasak — szédítő, mi jön ki ebből az erőltetett hasonlítgatásból! Az egyik azt állítja, hogy egészen az apja, a másik esküszik, hogy egészen az anyja — ezen összevesznek, részletekre térnek, vitatkoznak, kijelentik becsületszavukra, hogy a szeme, az egészen az apja, de az orrában már van valami az anyjából — ellenben az álla, az mintha egy kicsit az apjáé volna, profilból nézve — elölről inkább az anyja. A végén két vendég csaknem összepofozkodott ezen —a végén már ilyeneket hallottam csak a társalgásból, hogy nagyon téved, véletlenül, mert a szeme, az egyszerűen ki van vágva az apjának a füléből, ellenben a füle, az tényleg az anyjának a szájához hasonlít. Én, tekintettel, hogy a gyereket a fürdőből szedték ki éppen meztelenül, mikor a vendégek jöttek — sietve távoztam, nehogy tanúja legyek, mikor olyan részletekre találnak rátérni, kifogyván a többi részletből, amelyekkel kapcsolatban legalábbis kínos lett volna számomra a reménytelen, sőt mondhatnám, tárgytalan vita, hogy az apjához hasonlít-e vagy az anyjához.