A TE FÉRJED

 

— Az Olga? — mondta angyali feleségem —, á, semmi! már nagyon jóba vagyunk az Olgával — hát igen, most már megmondhatom, egy hétig haragban voltunk, azért nem láttad, de ne félj, most már láthatod, ma reggel békültünk ki — illetve ő jött, naná, majd én — tudtam én, hogy rá fog jönni, hogy ő volt szemtelen — hát rá is jött —, fő, hogy az ember ne közeledjen, akkor mindig a másik kezdi. —

Na hallod, hát persze... velem nem lehet ilyeneket csinálni... Hogy min vesztünk össze?!... De mennyire tudom, nemhogy egy hét alatt, egy életen át nem felejteném el az ilyet... Hát kérlek szépen, múlt szombaton, csak nem akartam szólni neked, gondoltam, minek bosszantsalak vele — szóval múlt szombaton feljön az Olga, semmi baja nem volt, még röhögtünk is a Mancin, tudod, az esete miatt — hát egyszerre azt mondja az Olga, jöjjek el vele a Beckszalonba kosztümöt próbálni — mondom, jól van fiacskám, de inkább a Schreckhez mennék a helyedbe, a múltkori izét is elrontották neked — hát képzeld, ezt egészen jóindulattal mondom neki, én nem értem, mi ütött belé, már erre pikírten felelt, hogy énnekem sose tetszik semmi, amit ő felvesz — mondom, drágaságom, én igazán nem rosszindulatból mondtam, kérdezz meg akárkit, jó volt az a szerzs a kék övvel — nahát, azt mondja, nagyon csodálja, mindenki el volt ragadtatva, a Manci is, és hogy van az, hogy akkor nem szóltam. Édes fiam, mondom neki, de egészen nyugodtan, esküszöm, még mosolyogtam is, akárki mondhatta, de a Manci nem, mert mikor elmentél, csütörtökön, még összenéztünk a Mancival, hogy rémes ez a szegény Olga, hogy vehet fel ilyet?... Hát most képzeld, erre egyszerre dühbe jön, meg Soltészéket... azok egész más véleménnyel vannak rólatok... Mirólunk? — mondom én, még jót is nevettem hozzá — nagyon csodálom! talán rólatok!... ami kissé érthető is, tekintve, hogy az urad még mindig nem fizette ki nekik a szőnyegeket... Az én uram? — mondja az Olga —, az pedig ki szokta fizetni, nem úgy, mint a te urad!... Nahát, Olga, ez már ízléstelen, mondom, mit akarsz az én uramtól?... a te uradról mindenki tudja, hogy nem szeret fizetni... Ami azt illeti, még szebb, ha nem fizet, mint ha a más pénzéből fizet... Hogy érted ezt? mondom... ezt úgy értem, aszongya, hogy a te férjedről mindenki tudja, hogy szeret néha egy kis szelet hámozni... Hát kérlek, erre csak nevettem egyet — tudod, Olga, még ha az igaz volna, mint ahogy nem igaz, akkor is még mindig érdekesebb egy nagystílű szélhámos, mint egy olyan jelentéktelen fráter, mint a te urad... Na, azt mondja, ami a jelentéktelenséget illeti, az én uram előélete és a sikerei nem azt bizonyítják — de ami a te uradat illeti, nagyon jól tudod, hogy szegénykéről milyen véleménnyel van mostanában mindenki... Hát kérlek, Olga, azt mégse tűröm, nevetséges, hogy egy Purzicsán Félix felesége így beszéljen az uramról, aki mégis valaki... Valaki? — sziszegi az Olga... valaki? A te férjed egy közönséges sikkasztó!... A te férjed — mondtam én mosolyogva —, a te férjed pedig egy vizesnyolcas... és amellett még ronda is... Én a magam részéről ugyan rondábbat nem láttam a te férjednél — mondja erre az Olga —, de hiszen nem ez a ő legnagyobb baja... Hát kérlek, mondom, ezt nem tűröm, Olga! — de én se! — mondja ő, és már az ajtóban hadonászott. — Isten áldjon meg, és ne fáraszd magad délután, nem leszek otthon... és rohant ki az előszobába... én még kiáltottam utána — én igazán nagyobb fáradságról mondok le, tekintve, hogy ti az ötödik emeleten laktok, a nagyszerű urad jóvoltából... mire paprikavörös lesz, és már idegesen röhög, hogy hát kérlek, ami azt illeti, aszongya, és idegesen röhög a szemembe, szóval én hazudok, aszongya, vagy a Manci... mondom csendesítve, egyikőtök se, édes fiam, azért ne idegeskedj, csak talán nem akarta a szemedbe mondani, hogy köztudomású rólad, hogy nincs ízlésed... Szóval én még így csendesítem, de már akkor ugrott a plafonig... ízlés?! — üvölti gúnyosan — ízlés?!... édes fiam, hát én igazán nem tudom, aszongya, mi volt ízlésesebb, az én serzsruhám vagy a te viselkedésed a Ferivel tegnap este az urad szeme láttára... Úgy? na igazán? na ne mondd?! — mondom én erre, de egész kedvesen még — szóval én nem voltam ízléses a Ferivel? na ne mondd, angyalkám! És ugyan miért?... Hogy én a combját pacskoltam?!... De legalább nem ugrottam az ölébe, mint te, édesem, a Gézának, igaz, hogy nem az urad szeme láttára, csak az én szemem láttára, de hát te nagyon ízléses vagy ilyenekben... Erre már sápadt volt, és cipegett a fogával, és topogott, hja, édes fiam, aszongya, nem tehetek róla, már én csak ilyen ízléses vagyok, hogy legalább nem az uram előtt csinálok ilyeneket... na, mondom, édes bogárkám, az már felfogás dolga, mondom, attól függ, mire becsüli az ember az urát... mert ha az uram előtt csinálom, akkor nyilvánvaló, hogy ez csak vicc, hogy a háta mögött nem csinálom... de aki a háta mögött csinál ilyet, már megbocsáss — de az én uram nagyon jól tudja, hogy én a háta mögött ilyet nem csinálok. És ha nem, akkor tévedett — mondja erre az Olga, mire már egy kicsit bosszús lettem én is, mondom, nézd kérlek, Olga, ezt hagyjuk, igen? mire ő: miért, édesem? miért hagyjuk? miért vagy olyan nagyra, édesem, miért vagy olyan előkelő egyszerre?... erre kicsit hűvösebb lettem, mondom, fiam, az előkelőséget nem lehet akarni, fiam, az vagy van, vagy nincs... na, ami azt illeti, mondja, erre vonatkozóan kérdezd meg Soltészéket... azok egész más véleménnyel vannak rólatok... Mirólunk? — mondom én, még jót is nevettem hozzá —nagyon csodálom! talán rólatok!... ami kissé érthető is, tekintve, hogy az urad még mindig nem fizette ki nekik a szőnyegeket... Az én uram? — mondja az Olga —, az pedig ki szokta fizetni, nem úgy, mint a te urad!... Nahát, Olga, ez már ízléstelen, mondom, mit akarsz az én uramtól?... a te uradról mindenki tudja, hogy nem szeret fizetni... Ami azt illeti, még szebb, ha nem fizet, mint ha a más pénzéből fizet... Hogy érted ezt? mondom... ezt úgy értem, aszongya, hogy a te férjedről mindenki tudja, hogy szeret néha egy kis szelet hámozni... Hát kérlek, erre csak nevettem egyet — tudod, Olga, még ha az igaz volna, mint ahogy nem igaz, akkor is még mindig érdekesebb egy nagystílű szélhámos, mint egy olyan jelentéktelen fráter, mint a te urad... Na, azt mondja, ami a jelentéktelenséget illeti, az én uram előélete és a sikerei nem azt bizonyítják — de ami a te uradat illeti, nagyon jól tudod, hogy szegénykéről milyen véleménnyel van mostanában mindenki... Hát kérlek, Olga, azt mégse tűröm, nevetséges, hogy egy Purzicsán Félix felesége így beszéljen az uramról, aki mégis valaki... Valaki? — sziszegi az Olga... valaki? A te férjed egy közönséges sikkasztó!... A te férjed — mondtam én mosolyogva —, a te férjed pedig egy vizesnyolcas... és amellett még ronda is... Én a magam részéről ugyan rondábbat nem láttam a te férjednél — mondja erre az Olga —, de hiszen nem ez a ő legnagyobb baja... Hát kérlek, mondom, ezt nem tűröm, Olga! —de én se! — mondja ő, és már az ajtóban hadonászott. — Isten áldjon meg, és ne fáraszd magad délután, nem leszek otthon... és rohant ki az előszobába... én még kiáltottam utána — én igazán nagyobb fáradságról mondok le, tekintve, hogy ti az ötödik emeleten laktok, a nagyszerű urad jóvoltából... mire ő még visszaordított... de legalább az övé a lakás, nem úgy, mint a te uradé... és elrohant, és becsapta az ajtót...

— Hát igen... hát persze, nem is mentem egy hétig — ezt csak nem tűröm, hogy így beszéljen — s igazam is volt, mert ma reggel feljött bűnbánó arccal, és somolyogva és ünnepélyesen kijelentette, hogy igazam volt, és ha akarom, még bocsánatot is kér, mert a serzsruha tényleg el volt szabva egy kicsit, de ehhez a mostanihoz mit szólsz? Az már más, mondtam én nevetve, ha belátod, hogy tévedtél, akkor én is megmondhatom, hogy ez a mostani nagyszerű — mert fő az igazság! Mindjárt össze is csókolóztunk, és most szent a béke, és jóba vagyunk, mint azelőtt! Délután már lesz hozzá szerencséd!