A 79-ES VÉRSÁV
Regény

Írták: Gaston Leblanc és Maurice Leroux

(Lapunk előfizetőinek ingyen mellékelve. Az újonnan belépő előfizetők megkapják az eddigi folytatásokat és a jeles írók legközelebbi regényét, a „Véres singcsont"ot. Egyes példányok vevői a következő folytatást féláron kapják. Aki négy példányt rendel meg lapunkból, a múlt évfolyam három hónapját mérsékelt áron kapja. Öt folytatás tulajdonosa a nyolc év előtt megszűnt „Csiricsáré" című mellékletünket 10 korona 50 fillérért megkapja, ha az összeget beküldi a párisi „Matin" szerkesztőségébe, ha addig a fegyverszünet beáll.)

238ik folytatás

Lenoir ezután megnézte óráját, fiókjából kivette a kis láncot, amin a pincekulcs lógott, bement, kinyitotta a földszinti ablakát, beült az autóba és felcsengetett Leverthez.

- Háromnegyed kilenc múlt négy és fél másodperc harminckettedrészével mondta nyugodtan. Átvetted a festéket?

Levert rövidet füttyentett. A füttyentésére azonnal kinyílt a negyedik emeleti ablak, melyen keresztül Lebleu alakja vált láthatóvá. A parancsnok belépett az ablakon, majd az ajtóhoz ment, felrántotta és fürkészve nézett ki rajta az utcára.

- Rendben van bólintott , a szegény ördög már lecsavarta a papagáj emlőit, és ha Lejaune idejében nyitja ki a zsilipet, rögtön felvarrhatja a szakállára, ahogy megbeszéltük. Azonban jó lesz, ha résen vagytok mégis: a kék csíkos dunyhát borotvaélesre kell fenni.

Mindnyájan kocsiba ültek és mentek a RuedeStreet utcai oldalra, arra a helyre, mely kereszttel volt megjelölve, figyelmeztetésül, hogy a keresett nyílás nem itt van.

Lerose már várta őket a börtönben.

Azonnal felugrott.

- Pontosak voltunk? — kérdezte Lenoir mosolyogva.

- Mint a parancsolat. Pont tizennyolc éve, nyolc hónapja, hét napja, hat órája és tíz másodperce, hogy Lelilas rablógyilkosságát álöltözetben magamra véve, a gyilkos helyett életfogytiglani börtönre ítéltettem és lecsukattam magamat, hogy most itt, a megbeszélt helyen és időben találkozhassunk. De most ne töltsük az időt, mert másfél kiló és két méter és hat másodperc múlva a pályaudvaron kell lennem.

Egymás után ugrottak le a fedélzetről.

A festő megtapogatta a mellényzsebébe gyömöszölt kétrőfnyi füstöt. Még ott volt a helyén.

Leyrése a dugattyú mögé vezette őket.

- Mozgott még? — kérdezte.

- Igenis, őrnagy úr — hajolt meg udvariasan és szerényen &&&&&&&&&&Lenoir —, mikor a kapocsba szorítottuk, még mozgott.

- Átvágták?

- Felülről lefelé. Oldalt húzva.

- A füleket is?

- Egy nyisszantással. Vigyázni kellett, hogy ne sisteregjen.

- Rendben van. A dobozt vele együtt kavarjátok össze, mártsátok be a sárga hordóba, hagyjátok megszáradni, klopfoljátok szét, hosszú tűzön gyengén pirítandó, bő lében, tálaláskor citromot lehet hozzáadni.

Kinyitották a csapóablakot: a csónak zakatolva futott fel az emeletre.

Lebleu elővette hőmérőjét.

- Még öt perc — mondta és visszatette.

Lejaune hangosan felkacagott, de határozottan ideges volt.

Az ördögbe is! — mondta —, majd meglátjuk, hogy sikerül, öt perc alatt.

- Egy... kettő

- Három...

- Négy...

- Ö...

-Ekkor a toronyóra ablakán egy fej jelenik meg, utána test. Előrehajol, kiugrik. Esik lefelé. Háromméternyire van a földtől.

- Kétméternyire.

- Egyméternyire.

- Félméternyire.

(Folytatása következik.)

Figáró, 1918. október 16.