GHIBERTI GRÓF

(Színmű három felvonásban. Írta Farkas Pál.
Először adták a Nemzeti Színházban október 7-én)

A Nemzeti Színházban 7-én mutatták be a Ghiberti gróf című darabot, melynek tartalma, Porzsolt Kálmánnak a Pesti Hírlapban megjelent recenziója szerint a következő:

A közoktatásügyi minisztérium csinált egy szabályzatot a benyújtott drámák bírálására. Ebbe a szabályzatba belecsúszott egy szerencsétlen paragrafus, amely azt mondja, hogy a bírálóbizottság által előadásra nem ajánlott darabot egyáltalán nincsen joga előadatni a színház igazgatójának, aki pedig mindenért felelős. Viszont az igazgató nem köteles előadni a bizottság által ajánlott műveket. Ez a furcsa rendelkezés azt a ferde helyzetet teremtette azután, hogy a drámabíráló bizottság, amelynek az igazgató segítő társául kellene szegődnie, kerékkötője lett az igazgatásnak s viszont az igazgató sem sokat adott a bizottság ajánlataira. S természetszerűleg nem fejlődhetett ki az az együttműködés, amely igazgató és bírálóbizottság között a színház érdekében szükséges.

Ez a helyzet a következő felvonásban így bonyolódik:

Az igazgatót terheli az egyéni felelősség azért, hogy kellő számú és értékű eredeti darabbal ellássa a műsort. Amennyiben a Nemzeti Színház elsősorban a magyar darabok előadására köteles és hivatott. A drámabíráló bizottság ugyanis a Nemzeti Színház fennállása óta csak mint tanácsadó szakkőzeg működött. Aminthogy egy többfejű bizottság nem is igazgathat színházat. Ez az új paragrafus azonban az igazgatás részesévé tette, mégpedig minden nyilvános felelősség nélkül, a titokban működő bizottságot.

Végre a következő érdekes és nyitva hagyott problémával zárul a cselekmény:

Jogos várakozással tekinthetett tehát nemcsak az írói világ, hanem a nagyközönség is az őszi szezon magyar újdonságai elé. Mert joggal gondolhattuk, hogy az a néhány darab, aminek színrehozatalában végre egyértelműleg meg tudott állapodni a sokfejű bizottság és az igazgatóság, már csakugyan minta terméke az irodalomnak.

Ezt az érdekes és nem mindennapi cselekményt a színház erői azzal a lelkiismeretes s megbízható színpadi munkával alkották meg, ami főleg meglátásban és megértésben nyilvánul. Kitűnő volt Somlay, aki Ghiberti gróf szerepében meggondolt, átgyúrt alakítást adott. Ódry meleg és biztos szavakkal jelle-ezte a reá bízott szerepet. Paulay Erzsi ismét bebizonyította, milyen használható, rutinos tagja a színháznak. Hegyesi Mari egy bárónő alakját állította elénk azzal a plaszticitással, amelyet tőle már megszoktunk. Szandeczkyt Rózsahegyi játszotta igazán páratlan műértelemmel. Pethes ezzel az alakításával bebizonyította, hogy mint kerületi főnök is igazi, meleg hatást tud elérni.

A rendezés Csathó Kálmán gondos, kitűnő munkája. Különösen a harmadik felvonás beállítása sikerült meglepően: a börtön hangulatát igazán úgy adta vissza, amint azt csak az ember el tudja képzelni.

A díszletek ezúttal is a megszokott szemfényvesztő ügyességgel készülvék: a díszletfestő minden dicséretet megérdemel: ecsetje fürgén és biztosan oldotta meg a kényes feladatot.

Külön kell kiemelnünk még a súgót, aki diszkrét és nehéz munkáját szakértelemmel végezte: tisztán és értelmesen beszélt s teljes elismerést érdemel.

A függöny a szokott precizitással működött: csöngetésre azonnal fölment s ami még fontosabb, felvonás végén másodpercnyi pontossággal zárta el előttünk a színpadot.

A darabot Farkas Pál ügyesen írta.

Színjáték, 1910. október 13.