ÚJ ANTOLÓGIA
Magyar költők 1910-tő1 1911-ig

A TURUL
Szonett

Lengő madár, magyar madár, turul,

Melyről a krónikákban nincs adat,

Bár látunk bennük sok halat s vadat,

Midőn lelkünk a múlton elbúsul.

Milyen kár, hogy nem tudok búrul,

(Ez egy nép, mely nemrég viselt hadat)

ó búr nép én ismerem múltadat

Ismerem őt elülről s háturul.

Érzem, hogy nékem dalra kéne kelni

És a turulrul kéne énekelni

Ah éne, kéne, Lelkem Éne,Kéne.

A drámában lényeges a prológus,

Ezt tudja már ma minden filológus,

És, és: Parerga, s Paralipoméne.

Papits Mihály

SZÓZAT OFÉLIÁHOZ

Pőrére vetkőzz: én úgy szeretlek!

Ó, istenem, milyen nemes gondolat:

Egy szép asszony testét pőrén ölelni...

Ehhez ma nem fogható semmi!

Tudnék s szeretnék én ilyesmiért:

Több mint hat hétig juhászkutya lenni...

Csak, hogyha tyúkszemed is láthatom

Van a szerelmem biztos lábakon

S ha szűztested minden paránya titkom –

Akkor lehet csak évoét vonyítnom.

Fésüld hajad ki s végy fürdőt, néhányat

És gyakorold be a szerelmi lázat.

Mert én ma gyötrő szerelemre vágyom:

És semmi vicc ma: direkt a díványon!

Mellvért Uszkár

HINTASZÉKBEN

Megvakult az éj.

De pápaszemem,

Hályogos glikkerére teszem -

És látlak.

És különben is - fehér nyoszolyádnak

Titkait szaglászva kutatni

Én nem restellem!

Megvakult az éj.

Pokoli kéj

Ilyenkor álmos-sötéten

Meghúzódni a hintaszékben.

És húzni, húzni egyre a szerelmet,

Mint valami édes terhet...

Mit nekem a Kebled?

Mit a vállad, a fehér csípőd,

S a fenyvesekkel vadregényes tájak?

Mit nekem az állad?

Hintaszékes estén nem kívánlak:

Nem vagyok állat...?

Lesznai Árpád